Ciel Phantomhive, meggyötört arccal kémlelte a derűs ég moraját,s a nyájas mező susogó játékát. Számára tökéletesen nyugodt és meglehetően csendes helynek bizonyult. Semmi szükség nem volt társaságra,hisz nem voltak méltók különc és szeszélyes gondolatai jelentésére. A fiú elszántan vágyott az elismerésre és a hatalomra.Nem tisztelték eléggé ahhoz,hogy nagy erőfeszítést szenteljenek a fiú szükségleteire.
Egy vakító fényáradat zökkentette ki hosszadalmas ábrándozásából,melyhez egy éles hasítást társult jobb bordái közé. Hasznavehetetlenül az oldalára borult. Ezt követően, egy hangos már-már keserves visítás hangzott el a gyönyörű tisztáson. Ide-oda ingadozott a fájdalommal teli bordáival. Le sem tagadhatta volna,hogy mennyire is kétségbeesett volt. Bár úgy vélte semmi szükség rá,mindig is tudta ellenük nem győzhet törékeny testével. Igazán megalázónak érezte magát,tehetetlensége miatt. Fájdalmasan felnézett támadójára,s nem is várt volna kevesebbet tőle. Gúnyos és élvezettel teli mosolya levakarhatatlannak bizonyult. Élvezte ,ahogyan a fiú kitartóan küzd a fájdalom ellen. Késztetést érzett még egyszer fájdalmat okozni a földön fetrengő fiúnak. Barna bakancsát fölemelve,indult meg a fiú felé. Viszont,egy mély rekedtes hang megállította,élvezetének kielégítésébe. Zavartan kapta hátra fejét,az ismeretlen hang hallatára,s egy tekintélyes férfivel találta szembe magát. Fekete frakkja,fehér inge,s fekete nadrágja,lágyan simult testéhez,míg hófehér arcát,sötét tincsei keresztezték. Az átható démoni tekintete megrémisztette Ciel támadóját,ami menekülésre késztette Őt. A bátyja odaköpte a földön fekvő fiúnak,hogy soha többé ne menjen a közelébe,majd sietősre vette s elment.
A fiú fájdalmasan tápászkodott fel a koszos,sáros földről. Szemöldök felhúzva pillantott a bátyjára. Nem értette,hogy mi történ vele. Biztos volt benne,hogy csak apjuk szólt neki. A ház ura. Sóhajtva ballagott vissza rozoga fatákolmány otthonába. A kilincset lenyomva,felnézett az égre,s újra végigjátszotta a mai nap eseményeit. Belépve a helységbe,anyjától egy mit sem törődő pillantás kapott,amihez egy szemforgatás társult. Viszont,a fiúból feltörő kíváncsiság,erősebb volt annál,minthogy szó nélkül hagyja édesanyját.
- Apánk merre van? - Kérdezte.
- Nincs itthon.- Válaszolta ridegen,s még csak rá se pillantott.
- Mióta? -Érdeklődő hangja csendült fel a sötét ,s alig-alig zajos előszobában.
- Nem tudnád befogni a szád,legalább egyetlen egy percre is? - Csattant fel édesanyja,s tenyerével a faasztalra csapott. A fiú döbbent arccal méregette anyját,pedig Ő is nagyon jól tudta,hogy már meg sem kéne lepődnie hirtelen kiindulásain. Piszkos kezével megfogta a korlátot,majd egyenesen a szobába sietett. Volna.
- Három. Három órája.
A fiú sokkoltan állt a lépcsőfokon,s még soha sem kívánt ezelőtt olyasmit,hogy bárcsak abban a percben a bátyát Apjuk szólítsa meg.. Hisz,most ott áll a tény ,hogy egy idegen a semmiből megvédi Őt. De mégis miért? Miért tenne valaki,olyan kedves dolgot vele? Hisz ,még csak ismerni sem ismeri... A fiúban frusztráló gondolatok keringtek,s valamennyi hallgatás után,elmormolt egy ,,értem´´-et. Rögvest az ajtója felé iramodott,hogy hangosan maga után becsaphassa. Szobája,legsötétebb sarkába összekuporodva,gondolkodni kezdett.:- Felemelő érzést nyújtana egy védelmező nem-de? Hisz,mindig erre vágyott,hogy megbosszúlhassa mindazt ,mit családja tett vele. Bárcsak megszólíthatná ezt a az embert.Ha csak egy órára is. Vajon,véghez vinné a bosszúját? Vajon,örökké védelmezné Őt? Ezekkel a gondolatokkal merült "Mély" álomba.
"Bárcsak,meghallaná szavaim."
Egy vakító fényáradat zökkentette ki hosszadalmas ábrándozásából,melyhez egy éles hasítást társult jobb bordái közé. Hasznavehetetlenül az oldalára borult. Ezt követően, egy hangos már-már keserves visítás hangzott el a gyönyörű tisztáson. Ide-oda ingadozott a fájdalommal teli bordáival. Le sem tagadhatta volna,hogy mennyire is kétségbeesett volt. Bár úgy vélte semmi szükség rá,mindig is tudta ellenük nem győzhet törékeny testével. Igazán megalázónak érezte magát,tehetetlensége miatt. Fájdalmasan felnézett támadójára,s nem is várt volna kevesebbet tőle. Gúnyos és élvezettel teli mosolya levakarhatatlannak bizonyult. Élvezte ,ahogyan a fiú kitartóan küzd a fájdalom ellen. Késztetést érzett még egyszer fájdalmat okozni a földön fetrengő fiúnak. Barna bakancsát fölemelve,indult meg a fiú felé. Viszont,egy mély rekedtes hang megállította,élvezetének kielégítésébe. Zavartan kapta hátra fejét,az ismeretlen hang hallatára,s egy tekintélyes férfivel találta szembe magát. Fekete frakkja,fehér inge,s fekete nadrágja,lágyan simult testéhez,míg hófehér arcát,sötét tincsei keresztezték. Az átható démoni tekintete megrémisztette Ciel támadóját,ami menekülésre késztette Őt. A bátyja odaköpte a földön fekvő fiúnak,hogy soha többé ne menjen a közelébe,majd sietősre vette s elment.
A fiú fájdalmasan tápászkodott fel a koszos,sáros földről. Szemöldök felhúzva pillantott a bátyjára. Nem értette,hogy mi történ vele. Biztos volt benne,hogy csak apjuk szólt neki. A ház ura. Sóhajtva ballagott vissza rozoga fatákolmány otthonába. A kilincset lenyomva,felnézett az égre,s újra végigjátszotta a mai nap eseményeit. Belépve a helységbe,anyjától egy mit sem törődő pillantás kapott,amihez egy szemforgatás társult. Viszont,a fiúból feltörő kíváncsiság,erősebb volt annál,minthogy szó nélkül hagyja édesanyját.
- Apánk merre van? - Kérdezte.
- Nincs itthon.- Válaszolta ridegen,s még csak rá se pillantott.
- Mióta? -Érdeklődő hangja csendült fel a sötét ,s alig-alig zajos előszobában.
- Nem tudnád befogni a szád,legalább egyetlen egy percre is? - Csattant fel édesanyja,s tenyerével a faasztalra csapott. A fiú döbbent arccal méregette anyját,pedig Ő is nagyon jól tudta,hogy már meg sem kéne lepődnie hirtelen kiindulásain. Piszkos kezével megfogta a korlátot,majd egyenesen a szobába sietett. Volna.
- Három. Három órája.
A fiú sokkoltan állt a lépcsőfokon,s még soha sem kívánt ezelőtt olyasmit,hogy bárcsak abban a percben a bátyát Apjuk szólítsa meg.. Hisz,most ott áll a tény ,hogy egy idegen a semmiből megvédi Őt. De mégis miért? Miért tenne valaki,olyan kedves dolgot vele? Hisz ,még csak ismerni sem ismeri... A fiúban frusztráló gondolatok keringtek,s valamennyi hallgatás után,elmormolt egy ,,értem´´-et. Rögvest az ajtója felé iramodott,hogy hangosan maga után becsaphassa. Szobája,legsötétebb sarkába összekuporodva,gondolkodni kezdett.:- Felemelő érzést nyújtana egy védelmező nem-de? Hisz,mindig erre vágyott,hogy megbosszúlhassa mindazt ,mit családja tett vele. Bárcsak megszólíthatná ezt a az embert.Ha csak egy órára is. Vajon,véghez vinné a bosszúját? Vajon,örökké védelmezné Őt? Ezekkel a gondolatokkal merült "Mély" álomba.
"Bárcsak,meghallaná szavaim."
0 megjegyzés: